Társadalmi-viselkedéselemzés MA

A KÁROLI GÁSPÁR REFORMÁTUS EGYETEM BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KARÁN A 2020/2021-ES TANÉVTŐL ELINDUL A TÁRSADALMI-VISELKEDÉSELEMZÉS MESTERKÉPZÉS. KÉPZÉSÜNKÖN A LEHETSÉGES MUNKAERŐPIACI ÉS TOVÁBBTANULÁSI KIMENETEK FIGYELEMBEVÉTELÉVEL KÉT SPECIALIZÁCIÓT ALAKÍTOTTUNK KI: BIG DATA ELEMZÉS VAGY SZOCIÁLPSZICHOLÓGIA SPECIALIZÁCIÓN VÁRJUK A JELENTKEZŐKET.


A képzésünk célja olyan magas szintű, komplex ismeretekkel rendelkező szakemberek képzése, akik a társadalmi folyamatokat mind szociálpszichológiai szempontból, mind pedig számszerűsítetten képesek elemezni. Képesek az emberi viselkedésre, illetve a társadalmi rendszerekre vonatkozó elméleti ismereteket, a módszertani eszközöket a verseny-, a közszféra humán erőforrás, tréner, elemző, képzési és ezekhez kapcsolódó területeken alkalmazni. Felkészültek tanulmányaik doktori képzés keretében történő folytatására.

 

„big data elemzés” specializáción végzettek a „big data” rendszerek elemzése terén szerzett speciális szakértelem, továbbá megfelelő társadalomtudományi háttér és probléma-érzékenység birtokában jó eséllyel pályázhatnak minden olyan szervezethez, ahol az emberi viselkedésről kiterjedt tranzakciós adatbázisok állnak rendelkezésre. A bankok, a telekommunikációs cégek, az internetes kereskedelem, vagy az e-közigazgatás jelentős mennyiségű munkaerőt tud felszívni ezen a területen hazánkban és Európában egyaránt. Mivel a társadalmi-gazdasági tranzakciók napjainkra az elektronikus ügyfélszolgálati megoldásoknak köszönhetően egyre inkább naplózottá válnak, ezen hatalmas adatbázisok elemzése jelentős lehetőségeket tartogat a gazdaság, az államapparátus és a civil szféra szereplői számára egyaránt.
A társadalmi-viselkedéselemzés mesterképzés „szociálpszichológia” specializációján végző hallgatók  szociálpszichológiai és szociológiai ismereteik, valamint a kvalitatív és kvantitatív módszerek gyakorlati alkalmazásának birtokában alkalmasak lesznek piackutatással foglalkozó cégeknél, szervezetek humánerőforrás-gazdálkodási részlegeinél, szervezetfejlesztéssel és tanácsadással foglalkozó cégeknél, helyi, illetve országos szintű társadalmi célú fejlesztő projekteket tervező, ellenőrző, hatásaikat elemző szervezeteknél (közigazgatási szervezetek, minisztériumok) vagy hasonló profilú civil és egyházi szervezeteknél való elhelyezkedésre. Továbbá a személyközi viszonyok és a konfliktuskezelés terén szerzett képzettségük jó alapot jelenthet ahhoz is, hogy trénerként, coachként vagy mediátorként képezzék tovább magukat.



A KÉPZÉS TARTALMA, FELÉPÍTÉSE


Az általános elméleti (szociológiaelmélet, tudás- és tudományelmélet és játékelmélet, társadalomtörténet, társadalmi egyenlőtlenségek és szociálpszichológia) és a kutatási folyamatok és eredmények szóbeli és írásbeli, magyar és idegen nyelvű prezentációjára vonatkozó ismeretkörhöz tartozó tárgyak többségére az első két félévben kerül sor. Képzésünkben a specializációk szerint differenciált tárgyak már az első félévben kezdődnek. A „big data elemzés” specializáción a hálózatelemzés, a lineáris algebra, a statisztikai programozás, a többváltozós elemzések és a fejlett statisztikai módszerek vannak a középpontban, míg a „szociálpszichológia” specializáció tárgyai a személyközi kapcsolatokra, szervezet- és vezetéselméletre, mediációra, konfliktuskezelésre és az ezekhez kapcsolódó szociálpszichológiai módszerekre fókuszálnak. A specializáción a kvantitatív adatelemzési technikákon túl nagy hangsúlyt helyezünk a kvalitatív kutatásmódszertani technikák oktatása.

A képzés meghatározó jellemzője a gyakorlatorientált felépítés: a másodiktól a negyedik félévig oktatói mentorálás mellett saját projektfeladaton dolgoznak, a harmadik félévben pedig két hetes szakmai gyakorlaton vesznek részt. A képzés nagy hangsúlyt fektet a prezentációs- és publikációs készségek, valamint az idegen nyelvi kompetenciák fejlesztésére is.

BEMENETI KÖVETELMÉNYEK ÉS FELVÉTELI


Mesterképzésünkre a szociológia és a társadalmi tanulmányok alapszakon végzettek mellett várjuk mindazokat, akik legalább 60 kredittel rendelkeznek az alábbi ismeretkörökben:

- történeti, politikatudományi és filozófiai alapismeretek legalább 5 kredit;

- társadalomtudományi alapismeretek (szociológia, szociálpszichológia, pszichológia, társadalomtörténet, kulturális antropológia) legalább 20 kredit;

- a társadalomtudományos kutatás módszerei, piac- és közvélemény-kutatási ismeretek, legalább 10 kredit;

- matematikai, statisztikai, adatelemzési ismeretek (valószínűség-számítás, matematikai statisztika, gazdasági matematika, számítógépes adatelemzés) legalább 15 kredit:

Várjuk továbbá azoknak a hallgatóknak a jelentkezését, akik a fenti felsorolt ismeretkörökből legalább 30 kredittel rendelkeznek, és vállalják, hogy a hiányzó krediteket nálunk, a mesterképzéssel párhuzamosan szerzik meg.
A szóbeli felvételin való részvételhez motivációs levelet és részletes szakmai önéletrajzot kérünk.

Társadalmi-viselkedéselemzés mesterképzés tantárgylista

Napi biztatás

Napi jegyzet a Kossuth-on

Egyesített Bibliaolvasó

Nyelvvizsgaközpont

Közösségi Média

Károli Podcast

Károli Podcast

Sport a Károlin

Sport a Károlin